D-vitaminnal a nátha és az influenza ellen

„Ez a nagyszabású kutatási együttműködés az első döntő bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy a D-vitamin valóban véd a légzőszervi gyulladásoktól” – hangsúlyozta Adrian Martineau professzor, a tanulmány vezető szerzője.
„A D-vitamin pótlás védelmi hatásai a legerősebbek azoknál, akiknek szervezetében a legalacsonyabb a D-vitaminszint, és a pótlást napi vagy heti szinten kapják, nem pedig ritkábban” – magyarázta a professzor. Hozzátette még, hogy a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek folyamatos, alacsonyszintű D-vitamin bevitelt biztosítanak, amivel számos országban sikerült megszüntetni a nagymértékű D-vitaminhiányt.
A D-vitamin ezen új előnyének kimutatásával tanulmányuk megerősíti az élelmiszerek D-vitaminnal való dúsításának bevezetését olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, ahol általános a súlyos D-vitaminhiány. A D-vitamin a szakemberek szerint oly módon véd a légúti fertőzésektől, hogy erősíti az antimikrobiális peptidek szintjét a tüdőben, mik aztán a kórokozók sejtmembránjában fejtik ki baktériumölő hatásukat.
A tanulmány eredményei egybeesnek azzal a megfigyeléssel, hogy a nátha és az influenza általában télen és tavasszal lép fel, amikor a szervezet D-vitaminszintje a legalacsonyabb. Ez adhat magyarázatot arra is, miért véd a D-vitamin az asztmarohamok ellen, amelyeket légzőszervi vírusok idéznek elő.
A szakemberek kimutatták, hogy a napi vagy heti D-vitamin pótlás felére csökkentette az akut légzőszervi gyulladás kockázatát azoknál, akiknek legalacsonyabb a D-vitamin szintje. Mérsékeltebben védi azokat, akiknek szervezetében magasabb a D-vitaminszint, esetükben 10 százalékkal csökkentette a légzőszervi gyulladás kialakulásának a kockázatát.
A kutatók szerint az akut légzőszervi gyulladás kockázatának csökkenése a D-vitaminpótlással egyenértékű az influenzaoltás védőhatásával.
A Szimpatika magazin áprilisi számában interjút készítettünk Dr Takács Istvánnal, aki részletesen válaszol a D-vitamin pótlásal kapcslatos kérdésekre.
Forrás: MTI